A 2012. CXX. Törvény értelmében eredetileg 2014. január 1.-től a vagyonvédelem területein dolgozó munkavállalók már csak a nevezett törvényben meghatározott továbbképzés sikeres elvégzése után vállalhatnak munkát a szektorban.
A törvény születését követően már viszonylag hamar komoly felháborodás volt érzékelhető szakmai berkekben, leginkább a munkavállalók részéről (el nem ítélhető módon) mivel a képzéssel és vizsgázással járó többletköltségek őket fogják terhelni.
Az őrzés-védelmi szektorban szinte tényként kezelik azt az álláspontot miszerint a meghozott törvény valódi célja nem más, mint, hogy a vagyonvédelmi szakmai kamara a 2012.-től kieső, addig kötelezően befizetendő kamarai tagdíjakból keletkezett, azóta kiesett bevételét ellensúlyozza ilyen módon. Nyilvánvalóan e törvény meghozatalához a kamara igen komoly lobbyerejére, politikai befolyására volt szükség.
A vagyonvédelmi kamara és a Belügyminisztérium ugyanakkor a szakma presztízsének megteremtésével, (helyreállításával) magyarázza jogszabály megalkotását, amelyet az élőerős őrzés és általában a vagyonvédelem területein tevékenykedő munkavállalók magasabb szakmai felkészültségének elérésével igyekszik elérni.
Véleményünk szerint – amely egybecseng a szakma több neves képviselőjének á álláspontjával, a törvény nem fogja elérni a Belügyminisztérium és az SZVMSZK által meghatározott célját. Ennek fő okai egyrészt az információáramlás országon és szakmán belüli gátjai, általános tájékozatlanság illetve az ellenőrzési mechanizmusok, az ellenőrző apparátus szinte teljes hiánya vagy következetlensége, és jelentős mértékben az ellenérzés, amely valahol jogosan él a személy és vagyonőrzés tényleges végrehajtóiban azzal a szakmai kamarával szemben, amely fennállása óta még valójában egyszer sem ért el semmit az ő érdekükben.
A vagyonvédelem, mint szakma rendbetétele nem itt kellene, hogy elkezdődjön. Talán a jelenlegi jogi, igazgatási keretek között erre nincs is egy átfogó, abszolút jónak tekinthető megoldás, amely mind a vállalkozások mind az őrzés-védelemben dolgozó munkavállalók, mind pedig az állam és a nemzetgazdaság egésze szempontjából ideális lenne.
